Ez az izgalmas utazás – ami még a mai napig is tart – a középiskolai éveimben vette kezdetét.
Eleinte az írás nem jelentett többet, mint szórakozást és kikapcsolódást. Különleges papírra vetett szösszenetek, melyek békésen pihentek a fiókom rejtekében. Kizárólag magamnak írtam, és ez számomra tökéletesen elég volt.

A teleírt papírok ezután szorgosan gyűltek tovább éveken át, egészen addig, amíg a fiók már roskadásig volt az ötletekkel. Aztán az ötletekből lassan felsejlett egy történet – kezdete, a konfliktusa, a világa és még sorolhatnám napestig a részleteket -, így elhatároztam, hogy végre megragadom az őskáoszt és megzabolázom. Nos, ez volt az a pont, amikor az írás művészete megragadott és magával sodort.

Először persze vissza kellett nyúlnom az alapokig, hogy a főhősömmel együtt elindulhassunk a világteremtés megállókkal, kitérőkkel és zsákutcákkal tarkított útján.

Most, hogy visszagondolok erre az útra és az akkori gondolataimra, be kell vallanom; elképesztően vicces szösszenetek születtek akkoriban, és ahogy visszaemlékezem arra, hogy mik is voltak azok a bizonyos ötletek, még a könnyem is kicsordul a nevetéstől.

Mindez jó és nem szégyenlem, mert emlékeztet arra, hogy honnan jöttem, és mennyit fejlődtem azóta. Az akadályok, csalódások és tanulás nélkül sosem érhettem volna el azt, amit most, és ez az, ami igazán értékessé teszi számomra az írást.

Ha érdekel az írói stílusom, akkor olvass bele a hamarosan megjelenő regényembe.