Tacita az egyetlen, aki vágy nélkül él egy olyan világban, ahol minden a vágy köré szerveződik, és éppen ez teszi őt veszélyessé.
A Rend és a vezetők már nem tudják kordában tartani a fiatal lány képességeit, ezért, hogy megtartsák az irányítást, kegyetlen lépésre szánják el magukat, figyelmen kívül hagyva a következményeket.
Ezalatt a várost átitató ragály — a meghasadt tekintetek némasága — úgy szaporodik, akár a hajszálrepedések egy tükör felszínén. Senki sem meri kimondani, de minden arcban ott vibrál a felismerés: ez a gyorsulás nem természetes. Ahogyan a mágia megbillen, és a forrás zabolátlan lüktetése finom repedéseket nyit a világon, Tacita akaratlanul is felkavarja mindazok sorsát, akik túl közel kerülnek hozzá.
Mindeközben a világ peremén ott várakozik a Bíbor Árny, aki mögött nem marad más, csak pernye és némaság. Egy mágus, akire egyedül Tacita rezonál.
A Vágy és Emlékezés egy forrón lüktető, érzéki fantasy, amiben a mágia nem csupán szikra, hanem a legmélyebb emlékeink visszhangja.
+16
K. Hanga –
Amikor pár évvel ezelőtt megismertem Rietta Wolf munkásságát, azt hittem, hogy tudom, mire képes az írónő. A Vágy és Emlékezés viszont teljesen más volt. Mélyebb, kegyetlenebb, emberibb, ugyanis ez a könyv szétszedett. Minden karakter hordoz valami fájdalmat, vágyat vagy hiányt, de a legfélelmetesebb az, hogy egyikük sem fekete vagy fehér. Minden döntésük érthető… még akkor is, amikor fáj. Folyamatosan azt hittem, hogy ennél már nem lehet rosszabb egy-egy szereplő sorsa, de aztán az írónő újra és újra kegyetlenül az asztalra csapott, mintha csak azt mondaná: „Fogd meg a söröm!”
A Vágy és Emlékezés olyan, mint egy érzelmi boncolás.
Valami új…
Linnadratta –
Őszintén szólva, Rietta Wolf könyvei eddig is közel álltak hozzám, ezért azt hittem, nagyjából tudom, hogy mire is számítsak. A Vágy és Emlékezés viszont egy teljesen más élmény volt, mint a Quard sorozat eddig megjelent részei.
Ez a történet sokkal inkább az emberekről, a nagyon is nyers döntéseikről, a sebeikről és a vágyaikról szól. Azért bevallom, volt, hogy néha azt éreztem, hogy már túl sok a leírás – ez még a Quardnál is előjött –, de érdekes módon végül nem lépte át azt a határt, ahol ez zavart volna. Inkább lassan beszippantott a hangulata.
A vágymágia szerintem kifejezetten izgalmas ötlet. Elsőre egyszerűnek tűnt, aztán a történet előrehaladtával, egyre több rétege nyílt.
A vége pedig… hát arra egyáltalán nem számítottam! A Bíbor Árny kilétéről meg voltam győződve, hogy tudom, ki az. Komolyan, a nyakamat mertem volna rá tenni. Aztán amikor kiderült az igazság, csak ültem, vissza is kellett lapoznom, és néztem, hogy „na ne már…”. Mert utólag tényleg ott voltak a jelek, csak sikerült teljesen más irányba terelni a figyelmemet.
Az „olvasóbarát” tördeléstől először kicsit tartottam, mert ahogyan az az írónő egyik posztjában említette, valóban nem a megszokott formátum. Aztán olvasás közben rájöttem, hogy van benne valami. Én hajlamos vagyok órákig olvasni egyhuzamban, és ez a könyv meglepően kényelmes volt a szememnek. Estére sem éreztem azt, hogy összefolynának a sorok.
Összességében nekem ez egy kellemes meglepetés volt. Más, mint amit az írónőtől megszoktam, de pont ezért örülök, hogy belevágott. Jó látni, amikor egy szerző mer új irányokkal kísérletezni, és közben mégis megmarad önmagának.