Tacita az egyetlen, aki vágy nélkül él egy olyan világban, ahol minden a vágy köré szerveződik, és éppen ez teszi őt veszélyessé.
A Rend és a vezetők már nem tudják kordában tartani a fiatal lány képességeit, ezért, hogy megtartsák az irányítást, kegyetlen lépésre szánják el magukat, figyelmen kívül hagyva a következményeket.
Ezalatt a várost átitató ragály — a meghasadt tekintetek némasága — úgy szaporodik, akár a hajszálrepedések egy tükör felszínén. Senki sem meri kimondani, de minden arcban ott vibrál a felismerés: ez a gyorsulás nem természetes. Ahogyan a mágia megbillen, és a forrás zabolátlan lüktetése finom repedéseket nyit a világon, Tacita akaratlanul is felkavarja mindazok sorsát, akik túl közel kerülnek hozzá.
Mindeközben a világ peremén ott várakozik a Bíbor Árny, aki mögött nem marad más, csak pernye és némaság. Egy mágus, akire egyedül Tacita rezonál.
A Vágy és Emlékezés egy forrón lüktető, érzéki fantasy, amiben a mágia nem csupán szikra, hanem a legmélyebb emlékeink visszhangja.
+16
K. Hanga –
Amikor pár évvel ezelőtt megismertem Rietta Wolf munkásságát, azt hittem, hogy tudom, mire képes az írónő. A Vágy és Emlékezés viszont teljesen más volt. Mélyebb, kegyetlenebb, emberibb, ugyanis ez a könyv szétszedett. Minden karakter hordoz valami fájdalmat, vágyat vagy hiányt, de a legfélelmetesebb az, hogy egyikük sem fekete vagy fehér. Minden döntésük érthető… még akkor is, amikor fáj. Folyamatosan azt hittem, hogy ennél már nem lehet rosszabb egy-egy szereplő sorsa, de aztán az írónő újra és újra kegyetlenül az asztalra csapott, mintha csak azt mondaná: „Fogd meg a söröm!”
A Vágy és Emlékezés olyan, mint egy érzelmi boncolás.
Valami új…